A hajó csak várdogált a kikötőben.
Évekkel ezelőtt - nem tudni, hogy került oda, üresen várta, hogy vízre szálljon majd egy kiválasztott napon.
Szép lassan építgették ismeretlen mesterek, árbócot, vitorlát kapott, telepakolták a raktárat minden földi jóval - és még észbe sem kapott, indulásra kész is volt.
Egyszer csak szellő kezdett fújdogálni, dülöngélt a hajó, majd a szellő széllé fújta magát, s elkapta a vitorlát, az megfeszült és elindult.
A part csak távolodott, mint órán a mutató.
Hasított a vizen a hajó, a szél tudta, merre viszi, körbe nem vette semmi, csak a nagy kékség, a tenger.
Hirtelen csönd lett.
Az iránymutató szél abbamaradt, a hajó, a víz ura lelassult és megállt.
Csak a hullám ringatta, emlékeztetve az egykori mozgásra.
Sehol egy part, egy kikötésre alkalmas kis sziget, csak a végtelen.
Merre tovább?
A víz ringatja ugyan, mint anya a kisbabát,
egy kósza szellő belekap néha-néha, de mit ér az óriás csónak, mely mozdulatlan, néma?
Bárhogy küzd, nem tud menni,s hiába van tele rakománnyal, kormányt, az elfelejtettek rá építeni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése