Én csak játszani akartam veled.
De miért? Miért vagy törékeny porcelánbaba?
Csak ülsz a polcon, halhatatlan üvegszemed a semmibe merengve álmodik új napokat. Szép vagy, de miért vagy, ha csak ülni vagy?
Lentről nézek fel rád gyermeteg rajongással,
Mert összetévesztelek valami mással.
Reszkető-remélő képzelettel titkos álomvilágba mesélnélek,
De buta mosolyod, halottfehér arcod üzeni, nincs benned hozzá lélek.
Végig arra vágytam, hogy megértselek és közben
Vigyáztam, hogy meg ne sértselek.
Sokáig vártam, felnőttem és rájöttem,
Hiába a sok lokni, bájos ruha,
külsőd feleslegesen tüneményes,
Ha a polcról lejössz, már nem is vagy érdekes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése